Egy II. világháborús gránát tartó ládát kellett átalakítanom úgy, hogy egy lányszoba dísze lehessen.
Nem állt szándékomban a jól bevált Annie Sloan festéktől eltérni. (amikor is nem kell előkészítés alapozás, csiszolás)
Viszont írtam már, hogy van kivétel ilyen pl: a pergő festék Itt olvashatod
és itt egy másik kivétel mikor „testi és lelki” tisztításra is szükség van.
Tudjátok, hogy Buddhista vagyok. Fontosnak tartom, hogy jó és tiszta energiák vegyenek körül minket az otthonunkban és emberi kapcsolatainkban egyaránt…
… naaa jó nem térek el a témától
tehát egy 2. Világháborút megjárt német gránát tartó láda nem mondható kimondottan jó „energia hordozónak”
ezért itt a jóval nagyobb munkát igénylő teljes tisztítást választottam
Először lecsiszoltam a régi festéket
ami nem volt egy egyszerű feladat, mert a kék festék alól előkerült egy piros ragacsos réteg ami csak rátapadt a csiszoló papírra és nem igazán tudtam haladni. Nagyon nem szeretem az erős vegyszereket de most mégis kromofágot alkalmaztam. Így a már felpuhult festék rétegeket egy spakli segítségével sikerült eltávolítani. Majd ismét csiszoltam immár csupasz fáig kívül és belül is.
A láda lábait menthetetlenül megette a szú, ezért amputálta az apukám, mert a flex nem kislányoknak való 🙂
ezek a csavarok belerohadtak a fába
A fém részeket rozsdamaróval, hideg zsíroldóval tisztítottam és az egészet szúölővel kezeltem.
Tibeti füstölő amit bele tettem, hogy az „energiái” is megtisztuljanak és mint általában mindig most is folyamatosan mantráztam munka közben 🙂
A lyukakat tapaszoltam, majd nitro hígítóval áttöröltem mindenhol.
Boróka vastaglazúrral lefestettem kívül belül.
Hát ezen a ponton beleszerettem…………………………….. most vadászok is egy ládára amit ilyenre szeretnék elkészíteni magunknak 🙂
De mivel ez megrendelésre készült nem állhattam itt meg 🙂 jött az Old White szín kívülre, belülre.
Majd visszacsiszoltam (ezért volt szükség a sötét lazúrra)
Végül kívülre Clear Wax került
belülre Clear Wax majd Dark wax
és már mehet is a szobába
Szeretettel Erika
Ha tetszett Az Asztalom oldalon megtalálsz 🙂