Miután kész lettem ezzel a munkámmal, gondoltam megosztom veletek a tábla készítését lépésről lépésre pusztán technikai oldalról. De ahogy teltek a napok a nappalinkban központi helyet elfoglaló tábla nem hagyott nyugodni. Repesett a lelkem, ha csak ránéztem, és egyértelművé vált, hogy az üzenetét Nektek is le kell írnom. Majd kiderül, vajon jól éreztem- e.
egy |
Sajnos műanyag és ez eddig az igen nehezen festhető kategóriába tartozott. De most egy kevés Chalk Paint™ festékkel, varázslatos átalakítást végezhetünk. (bútorfestés forradalmasítója) Egyszerűen és gyorsan lehet dolgozni vele. Csak egy kis portalanításra van szükség. Ezután minden alapozás, csiszolás nélkül kenhetjük a festéket, nem folyik, nem csöpög. Én Graphite és Cream árnyalatot használtam éppen egy kiskanálnyi kellett az egész felületre.
a keret két szélére Cream szín |
a közepére Graphite szín került kis festőecsetet használtam a sarkainál teljes száradás után a díszített részt 200-as csiszolópapírral óvatosan visszacsiszoltam. |
|
És most a szöveg:
Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek.
A Ho’oponopono: egy ősi hawai gyógymód, a megbocsátás művészete.
Dr. Ihaleakalá
Itt találtok bővebb információkat.
forrás: http://www.hooponoponoway.hu/
Méretre vágattam egy 4mm-es rétegelt lemezt egy lapszabásznál. És itt elkövettem egy fatális hibát, (mert nem bírtam kivárni az Annie Sloan festékem megérkezését) és gondoltam előredolgozok, Ti ne tegyétek!!!! Csak a már végleges színre festett vagy antikolt táblára kezdjetek el dolgozni. Szóval én a táblát maradék IKEA antik páccal befestettem majd szövegszerkesztőben elkészítettem a kívánt betűtípussal és méretben a feliratot, kinyomtattam.
ráragasztottam az írást kétoldalú ragasztóval az előre kimért és bevonalazott táblára |
egy sütőpapírra átmásoltam a szöveget majd egy próbalapra megfordítva is átírtam |
Ezután a vonalazott táblára illesztettem a sablont, nehezékekkel körbe rögzítettem, mert a zsírpapírra nem ragad a kétoldalú ragasztó 🙁 és ismét átírtam az egész szöveget már a táblára.
Megérkezett a várva várt festékem, elkészítettem a keretet és kiderült, hogy egyáltalán NEM ILLIK a tábla színéhez. Külön- külön gyönyörű, na de együtt? Vagy új keret vagy új tábla! Én a nehezebbet választottam, mert beleszerettem a keretbe és csakis így együtt képzeltem el. Hát kezdtem szinte előröl. A táblát nagyon vékonyan szinte lehelet finoman Cream + víz (1:1) átfestettem, finoman csiszoltam (200-as) papírral majd pici sötét Wax következett, jól visszatörölve. Így sajnos sikerült egészen eltüntetnem az eddigi munkámat 🙁 Jöhetett ismét a mérés, felrajzolás, öröm az ürömben legalább a sablont fel tudtam használni újra.
A végleges írást fekete akrilfestékkel, jó minőségű vékony ecsettel végeztem.
|
Persze ezt a táblát a saját nappalinkba a családomnak szántam. Megrendelésre választott színekben, egyéni szöveggel is elkészítem.
Elengedni: édes felszabadulás.
Feladni: a gyötrődés kiáltása.
Elengedni: a tökéletes béke.
Feladni: keserves és nehéz.
Elengedni: oldás és fény.
Feladni: egyszerűen kudarc.
Elengedni: jól látni.
Feladni: nagyon emberi.
Elengedni: a legistenibb.
Feladni: meghalni a napnyugtával.
Elengedni: ragyogó napsütés.
Feladni: ennyi volt.
Elengedni: csak most kezdődik!
http://www.hooponoponoway.net/blog/2009/05/02/letting-go/
Szeretettel Erika