Az évek alatt a kicsik igen lelakták az IKEA kisasztalukat és székeiket. Mivel azt látják, hogy anyuci mindenhova fest és rajzol (falra, bútorra, papírra, lámpára) hát ők is ezt teszik
így a székek és az asztal nem mosható részeire is került bőven filctoll, ceruza, nyomda mintázat.
Hétfő délután Tara szólt, hogy festeni szeretnének (én kis naív) elkezdtem előpakolni a vízfestékeket. Pár perc múlva a két gyerek megjelent a lépcső tetején és egy-egy széket tartott a kezében és kértek legyek szíves az asztalt én hozni, mert azt nem bírják lecipelni a lépcsőn.
és persze nem gyerekfestéket szeretnének, most nem tudnak játszani, mert nekik dolguk van felújítják a szobájukat 🙂
 Hááááááááát, sok minden okos dolog az eszembe jutott, hogyan kéne őket leszerelnem de olyan édesen és határozottan pakoltak és pontosan tudták mit akarnak 

csak a színben nem bírtak megegyezni úgyhogy

 kevertünk lányosat 🙂 Annie Sloan Chalk Paint, Emperor’s Silk és Arles

és kevertünk fiúsat Annie Sloan Chalk Paint, Aubusson Blue és Provance

később már nem számított, hogy fiús vagy lányos

Tara nagyon kitartó volt

és mindkettőjük hihetetlenül ügyesen festett

Íme az eredmény

a nevüket is rá kellett írni biztos ami tuti alapon,
…………….. mert sokszor a fiús, lányos és a lányos, fiús …………..

Szeretettel Erika