Hat éve Az Asztalom – tól indultunk 17. napja vagyunk karanténban …………………Minket eddig sokan „csodabogaraknak” vagyis inkább „antiszociálisnak” tartottak, … nincs tévénk, a gyerekeink Waldor suliba járnak, nem szeretünk vásárolni, Magyarországon szeretünk nyaralni, otthon szeretünk lenni, nem szeretjük a tömeget, a zajt, a nyüzsgést, gondosan megválaszjuk a barátainkat, a családunk mindenekelőtt elvet valljuk, sokat felolvasunk a gyerekeknek, nem csak este, Buddhista gyakorlók vagyunk, befelé fordulók, befelé figyelők, szabadon alkotók, mindent saját magunk elkészítők, szóval olyanok akiknek ez a mostani életforma nem új, nem idegen, azaz eddig is ez volt a természetes… www.azasztalom.blogspot.hu
„Erika”
(na jó az, hogy a gyerekeimnek a tanító nénije is én lettem ez új, és már most tudom, hogy nem szeretnék az lenni, csak az anyukájuk)………. de ez a helyzet most mégis más……….. felfoghatatlan? érthetetlen?….. nem tudom……… csak azt, hogy nem térek magamhoz, a mellkasom olyan mintha ráült volna valaki, csak bolyongok az ismerős ismeretlenben……mindenki az mondja „most legalább van idő” rendet tenni, alkotni, festeni, kertészkedni stb, stb, stb. ……. hát idő az biztosan van, csak éppen kedvem nincs……(igazából semmihez) nem megy ami eddig természetes volt, örömmel főztem nap mint nap,most ez sem megy (az öröm része) a takarítást eddig is utáltam, úgyhogy az nem válozott, én 17. napja nem fogtam ecsetet, pedig tényleg akartam…próbáltam, fejben tudom, hogy a túlélésünk múlik rajta, hogy Az Asztalom műhely az évek alatt, két család tisztes megélhetésének egyik pillére volt, most pedig az egyetlen esélyünk (a férjem Kínai orvosláson alapuló természetgyógyász a 1.5m távolság tartás az Ő szakmájában lehetetlen) Eddig is a belső értékrendünk vezérelte az „üzletet” a saját alkotó energiánk a motorja és a szívünk vezéreli (és nem az eszünk, aminek minden keserű hátulütőjét volt alkalmunk megtapasztalnil) “Erika” (na jó az, hogy a gyerekeimnek a tanító nénije is én lettem ez új, és már most tudom, hogy nem szeretnék az lenni, csak az anyukájuk)………. de ez a helyzet most mégis más……….. felfoghatatlan? érthetetlen?….. nem tudom……… csak azt, hogy nem térek magamhoz, a mellkasom olyan mintha ráült volna valaki, csak bolyongok az ismerős ismeretlenben……mindenki az mondja „most legalább van idő” rendet tenni, alkotni, festeni, kertészkedni stb, stb, stb. ……. hát idő az biztosan van, csak éppen kedvem nincs……(igazából semmihez) nem megy ami eddig természetes volt, örömmel főztem nap mint nap,most ez sem megy (az öröm része) a takarítást eddig is utáltam, úgyhogy az nem válozott, én 17. napja nem fogtam ecsetet, pedig tényleg akartam…próbáltam, fejben tudom, hogy a túlélésünk múlik rajta, hogy Az Asztalom műhely az évek alatt, két család tisztes megélhetésének egyik pillére volt, most pedig az egyetlen esélyünk (a férjem Kínai orvosláson alapuló természetgyógyász a 1.5m távolság tartás az Ő szakmájában lehetetlen) Eddig is a belső értékrendünk vezérelte az „üzletet” a saját alkotó energiánk a motorja és a szívünk vezéreli (és nem az eszünk, aminek minden keserű hátulütőjét volt alkalmunk megtapasztalnil)
“Andi”
..tanítónéni én sem leszek 😂.. kreatív énem szintén csak pislákol.. ..most úgy érzem ezek az energiák belső gyógyításra kellenek, a lelkünk számára, a kívülről jött rengeteg negatív információ ellensúlyozására.. bár nem böngészem a a híreket egész nap, kevés hiteles forrást követek.. nem félek, szüleink szerencsére biztonságban, türelmesen otthon várnak.. Így valahogy megmagyarázhatatlan nyugalom van bennem, abban hiszek valami jónak kell jönnie, egy ekkora „arconcsapása” a világnak nem múlhat el változás nélkül.. a változás pedig jó, esély az átgondolásra, átértékelésre.. szépen lassan alakulnunk, a nagy ráérésben kovászt nevelgettem, kenyeret sütök, ma éppen fahéjas csigát, időt adok magunknak a gyerekeknek, a változásra, az új helyzetbe rázódásra.. káosszal jàr, kívül – belül, végül azt hiszem rend lesz.. Nektek is kitartást, szeretetben, egészségben.. Hálásan köszönjük, hogy vagytok.. Igyekszünk és ígérjük festeni fogunk! és dokumentáljuk Nektek.. Hamarosan jelentkezünk.. (Ez a bejegyzés szinte napra pontosan 6 éves, a vers a blog fő gondolata volt, most vissza tér kicsit minden a gyökerekhez.. Mi is..)
Szeretettel Erika és Andi „az Asztalom”
Aki az asztalt kigondolta…
Aki az asztalt kigondolta, nemcsak enni akart rajta.
Nagyon hontalan lehetett, egész világnak terített.
Nem jutott tányér térdire, könyökölt hát a semmibe.
S ahogy a semmibe könyökölt, eszébe jutott egy fatönk.
Gondolatban rákönyökölt, alátámasztotta a tönk.
Megtámasztotta életét, teli tányért s asztalt remélt.
Asztalt, terített szavakat: “Ülj le, érezd otthon magad!”
Egy deszkalap, valami láb, ácsolt magának hazát.
Aki az asztalt kieszelte, a világot köré ültette.
Nagyon messzire láthatott: asztalainkra ráhajolt.
Hervay Gizella
