Egy gyorsan elkészíthető üzenőfal
Mikor a hűtőnket festettem 1l táblafestéket vettem, így a megmaradt 3/4 l festékkel most kedvemre garázdálkodhatok a lakásban
(és a lakáson kívül, pár hét és mutatom azt is )
Zseniális kis festék festettem már vele hűtőt, kopogtatót, tettem képkeretbe,……….és most simán csak felfestettem a falra
Kezdésnek maszkoló szalaggal körberagasztottam a tábla helyét
(utálatos, mert sok helyen leszedte a festéket, de szerencsére nekem van aranytartalékom, mert a gyerekek mellett sokszor kell javítanom a falat is)
függőlegesen majd vízszintesen és megint függőlegesen |
Majd egy sima ecsettel 3 rétegben lefestettem a kívánt területet meg a villanykapcsolót is, mert az sehogy sem illett a képbe 🙂
és most az én Bohém virágmániám következett a család férfi tagjai jól tűrik
a kislányom Tara meg egyenesen imádja és mint mindig, persze most is segített
annyira ügyes, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy függőleges a felület 🙂 |
Imádom 🙂
a kis kezét is úgy tartja, hogy nem maszatolja el a már kész rajzokat és erre nem kell külön figyelmeztetnem
egyszerű akrilfestékkel festek a falra
a széket a 3. workshopon készítették a lányok |
Szeretettel Erika